Sok mindenre képes egy férfi, ha szereti a nőt. Például gyilkolásra is. Előfordult, hogy a saját gyerekének meggyilkoltatására is. Bár ez extrém eset, de megtörtént. I. Szulejmán, hogy a trónt Roxelánától született fia örökölje, megölette elsőszülőtt fiát, Musztafát. Ennek persze voltak előzményei, és Szulejman indoka természetesen nem is a trónöröklés volt. Amikor a szultán beleszeretett az ukrán ortodox pap lányába, Aleksandra Lisowskába, vagy Roxelánába, első feleségét, és ágyasait teljesen kizárta az életéből. Nem számított más, csak Roxelána, ő lett a kedvenc ágyas. Később törvényes feleségévé tette, ami abban az időben igencsak nagy furcsaságnak számított. Rabszolganőt nem volt szokás feleségül venni.
Minél több időt töltött a szultán a szép második feleségével, annál idegesebb lett az első, Mahidevran. Egy nap, amikor megelégelte a mellőzést, tíz körmével esett Roxelánának, és alaposan helybenhagyta. Ezért nem kapott komoly büntetést, ami meglepő, mert akár bőrzsákba varrva a folyóba is dobathatta volna a szultán, de ő csupán száműzte az ágyasok termébe. Igaz, az első feleség is csak a körmeit használta, illetve csomókat tépett ki riválisa hajából, nem öntötte le például az arcát savval. Roxelána azonban már tervezte a visszavágást. De nem Mahidevran fegyverével, női eszközökkel akarta megtorolni sérelmét, neki más kellett. A hatalom. Ehhez pedig Mahidevran-nak és a fiának el kellett tűnnie.

Addig beszélt, addig intrikált, addig csábítgatta a szultánt, míg az megtette, amit drága felesége kért. Sikerült elérnie, hogy férje kivégeztesse Mahidevran fiát, az összeesküvéssel vádolt Musztafát. Tehát a szultán megölette a saját elsőszülött törvényes fiát, így a másik fia örökölhette a trónt. Roxelána arra is rá tudta venni, hogy megölesse a birodalom második emberét, Ibrahim pasát, a nagyvezírt, aki pedig Szulejmán legjobb barátja és bizalmasa volt. Épp emiatt féltékenykedett rá Roxelána, nem akarta, hogy más is tanácsokat adhasson a szultánnak.
Roxelána öt fiút szült a szultánnak. A legkisebb epilepsziás roham következtében meghalt, ezt a nép Allah büntetésének látta, úgy tartották, hogy a szultána bűbájjal, boszorkánysággal láncolta magához a szultánt. Nem szerették Roxelánát, boszorkánynak tartották.
Aztán ideglázban meghalt az elsőszülött fia is, ő a szóbeszéd szerint azért, mert annyira megviselte Musztafa, a féltestvére kivégzése, hogy nem tudta elviselni a gyászt. Hogy ezek az események vezettek-e oda, vagy valami más járt a szultána fejében, nem tudni, de az tény, hogy meglátta végre a szenvedőket, a szegények számára ingyenkonyhát, kórházat építtetett, ezenkívül több mecsetet, karavánszerájt, fürdőt, iskolát, nemcsak Sztambulban.
Roxelána 1558-ban meghalt, I. Szulejmán élete végéig gyászolta.



.jpg)
Finom a török pita, de lehet saját pitánk is!



